Mit csináljak, míg alszik a baba? – interjú Edelényi Barbarával
Vannak bizonyos hobbik, amelyek veszélyesek a várandósság alatt, vagy esetleg nem jut rá időnk szülés után. Másoknál pedig arról hallani, hogy a baba mellett próbálnak ki új dolgokat, esetleg éjszakánként állnak neki valamilyen kreatív tevékenységnek vagy a konyhaművészetüket fejlesztik tovább. Így volt ez nálam is, azokban a hónapokban, amikor jobban aludt a kicsink, megtanultam dekupázsolni, festeni kezdtem és ez a honlap is elindulhatott. De mi van akkor, ha valakinek – bár ideje lenne rá – az addigi kreativitása eltűnik, mintha átköltözött volna a szüléssel a kisbabába? Ha nem jön az a bizonyos ihlet. Ma Edelényi Barbara mesél nekünk a tapasztalatairól.
Hogyan írnád le a várandósság előtti énedet? Milyen embernek ismered önmagad?
Őszintén szólva egy nyitott ember voltam. Nagyon sokat barátkoztam. Empatikus személyiségemnek köszönhetően át tudtam érezni, meg tudtam érteni az emberek fájdalmait és boldogságát. Sokan szerettek, fordultak hozzám segítségért. Őszintének és szókimondónak tartottam magam, illetve védelmezőnek. A barátaimat foggal-körömmel védtem, akármiről is volt szó. Jó nevelésben volt részem, úgy érzem, anyukám illemtudó és intelligens lányt faragott belőlem. Voltak nekem is rosszabb időszakaim, viszont nem tartom magam emiatt rossz embernek. Természetesen mai szemmel nézve néhány dolgon változtatnék a múltbéli énemen. Nagyon makacs és önfejű voltam (még most is az vagyok). Sokszor a saját vesztembe rohantam, mert nem láttam előre a dolgok sötét oldalát. Hiába nyitották fel a szemem, én mégis vak maradtam. Nagyon lobbanékony természetem volt/van. Ez se túl pozitív, kapcsolatok futottak zátonyra, barátságok romlottak meg miatta. De hát ez van, ez az élet rendje. Érzékeny lány voltam és vagyok is, aminek van előnye, de sajnos van hátulütője is. Sokan bántottak, sokan kihasználtak, de soha senkinek sem hajtottam fejet.
Mikor megtudtad, hogy kisbabád lesz, mit éreztél?
Mikor megjelent a dupla piros csík a tesztemen, először eléggé megrémültem. Rabul ejtett a gondolat, hogy milyen anya lennék. Mindent meg tudok-e tenni majd a gyermekem boldogsága érdekében? Tudok-e egy intelligens embert nevelni belőle? Fiatal vagyok, mikor teherbe estem csak 20 éves voltam, ez is rátett az érzésekre egy lapáttal. Sose voltam bulizós, én társaságokhoz jártam ki, egy jó ideig ebben leltem örömem. Ez már régen a múlt. Mikor valaki azt mondta, hogy a gyerek elveszi az időmet és a bulizós időszakomat, nem éreztem magaménak a problémát. Nagyon sokáig töprengtem a legelső magamban feltett kérdésen, miszerint:’Milyen anya lennék?’ Egy idő után elhagytam az ezen való rágódást, mert rájöttem, hogy ezt előre nem fogom tudni, majd csak akkor, ha megszületik a gyerekem. Ahogy telt-múlt az idő, egyre izgatottabb és kíváncsibb lettem. Sose fogom megbánni, hogy az a 2 piros csík a tesztemen 20 éves koromban lepett meg. Életem legnagyobb ajándéka.
Milyen volt a várandósság időszaka? Sok időt vett el a felkészülés vagy esetleg maradt magadra is?
Az első 32 hét problémamentesen zajlott. Nem volt panaszom, hányinger, gyomorégés és rosszullétek egyáltalán nem keserítették meg a terhességem azon szakaszát. Azonban ahogy a 32. hétbe léptem, harcolnom kellett a derékfájással, a gyomorsavval és hányingerrel, a szeméremfájdalommal és rengeteg jósló fájásom volt, ami miatt rendszeres látogatója lettem a kórháznak. Még tapasztalatlan voltam, első gyerek, így nem tudtam, milyenek a valódi fájások.
Pörgős, mászkálós lány voltam, de ezt az énemet el kellett hagynom, és minimálisra kellett csökkentenem a Covid miatt. Mivel vidéken éltem, vizsgálatokra fel kellett utaznom Pestre. Ez nélkülözhetetlen volt. Ha apuka nem dolgozott, Ő vitt engem kocsival. A tervezgetés az ment, felújítás, babaholmik vásárlása ezerrel, viszont maradt mellette rengeteg ‘Én idő’ is. Voltak nehezebb időszakok és voltak könnyebbek is. Az utolsó 1 hét volt a legmegterhelőbb. Éreztem, hogy nemsokára világra jön a pocaklakóm, és takarításokba fogtam egyedül. Minden nap, akár több órán keresztül is, mert azt szerettem volna, hogy mire jön a csöppség, minden rendben legyen. Ez persze nagy hassal és fájó végtagokkal, illetve hányingerrel eléggé nehézkes volt, de megoldottam.
Mióta hazajöttetek a kórházból, milyen a babával az élet? Mennyi időd marad magadra és mennyi jut egymásra?
Fantasztikus a babával az élet. Egy nyugodt, aranyos, mosolygós, csacsogó angyallal lepett meg az sors. Könnyű dolgom van vele. Persze neki is vannak rosszabb napjai, kicsit hasfájós, viszont úgy érzem, ez orvosolható probléma. Minden napunkat bearanyozza, és nála jobb gyereket nem is kívánhattam volna.
A kisfiam még picike, 12 hetes. Sokat alszik még, így abban az időben tudunk takarítani. Utána apuka el tudja magát foglalni, én viszont nem. Túl sok nekem ez az ‘Én idő’. Nem tudom magam lekötni, annak ellenére, hogy nyitott vagyok, szeretek barátkozni, viszont nem büszkélkedhetek barátokkal, nincs kivel kikapcsolódni, beszélgetni, beülni valahova, így túl sokat vagyok egymagam. Apuka dolgozik, így szabadnapokon szeretnék neki szabad teret hagyni (néha nehezen megy, mert ilyenkor teljesen elveszettnek és magányosnak érzem magam). Ezen felül van egymásra időnk, ami számunkra nagyon fontos. A család az első. Néha vannak összezörrenések, ahogy minden kapcsolatban, de ennek ellenére nagyon szeretjük egymást és természetesen a kisfiunkat is.
Mi az, amit szívesen csinálnál, de mégsem tudod megtenni? Hogy érzed, milyen akadályokba ütközöl?
Régebben nagyon szerettem írni történeteket és verseket. A versírás hosszabb ideig nyúlt el, sokkal jobban ki tudtam magamat fejezni, mint egy történettel. Míg a történetírás idővel abbamaradt, a versírás végigkísért az eddigi utamon. Most sajnos már verset se írok. A legnagyobb gondot az ihlethiány okozta és ez okozza most is. A versírás volt az, ami megnyugtatott, hisz kiírhattam magamból az örömömet, bánatomat, kétségeimet és a gondolataimat. Ezen felül el tudtam mélyülni és kikapcsolni. Csodás érzés volt, ezért reménykedem benne, hogy a közeljövőben jön az ihlet, és minden visszatérhet a régi kerékvágásba.
A férjem úgy döntött, hogy kikéri anyukám véleményét, a szívén viselte gondomat, miszerint ‘nem tudom magam lekötni’. Anyukám mondta neki, hogy régebben szerettem verseket írni és a barátaimmal lenni, valamint a sportolást is szerettem. Nem jutottunk előrébb, hiszen ihletem nincs, a járvány miatt pedig nem tudtam a barátaimmal elmenni sehová, a kiránduláshoz pedig még pici a babánk. A sport hasznos és jó időtöltés lenne, de egyedül nem buli, és sajnos a tüdőm se bírja annyira jól a strapát, mint régen. Az asztma nem hagy engem érvényesülni.
A férjem teljesen magáénak érezte a problémát ezért úgy gondolta, ‘bevesz’ a baráti társaságának tevékenységébe. Ő pihenésképpen a barátaival játszani szokott, Xboxon vagy számítógépen keresztül. Belementem, hogy addig, ameddig a gyerek alszik, addig én is néha játszok velük, de akármennyire is jó volt ‘kikapcsolni’, a magány és az egyedüllét ugyanúgy ott csücsült a vállamon. Én mindig is sokkal jobban szerettem a személyes találkozásokat, úgy ki tudtam fejezni magam rendesen, nem voltak félreértések, mindig sikerült megoldást találni az adott helyzetekre és még éreztem is a közelségüket. Ennek ellenére le szeretném gyűrni a magányt. Megmutatni neki, hogy nem tehet keresztbe.
Kaptál tippeket más anyukáktól? Van köztük olyan, amit ki fogsz próbálni?
Rengeteg tippet kaptam, más anyukáktól is, anyósomtól és a saját anyukámtól is. Amiről úgy érzem, hogy érdemes megfogadni, csak azt alkalmazom. Önfejű és makacs vagyok, nehezen hajlok más irányba, így szeretem úgy intézni a dolgokat, ahogy én (és persze ahogy apuka is) szeretném. Mindenki, aki rossz körülmények között élte le a gyerekkorát, azon a véleményen van, hogy:’Ha neki gyereke lesz, ő nem ilyen anyuka/apuka szeretne lenni, ő más nevelési módszereket szeretne alkalmazni, másképp szeretné alakítani a csemetéje életét.’ Én ezt nem mondhatom el, hisz csodálatos anyukám van, aki rengeteget küzdött azért, hogy nekünk jó legyen, teljes életet tudjunk élni, apa nélkül is. Rengeteget segít most is, tanácsokkal lát el, itt van mellettem mindig, és ha nem tör felszínre a makacs és önfejű énem, szívesen megfogadom a tanácsait, ötleteit.
Többen otthon dolgoznak a kicsik mellett. Régebben nagyon szerettem dolgozni, de mivel a babát nem szeretném bölcsődébe adni, így csak itthoni munkát tudnék vállalni. Nekem nagyon sok kedvem van hozzá, rengeteg ajánlást is kaptam, de még nem találtam meg a számomra ideális itthoni munkát, pedig jó lenne. Le tudnám magam kötni a szabadidőmben, mikor a gyerek alszik, a takarítással pedig végeztem, és nekem is lenne keresetem, amivel be tudnék segíteni a férjemnek a pénzügyekbe. Kapok támogatásokat, ennek ellenére szeretnék én megdolgozni azért a pénzért, amire szükség van, és össze szeretném kötni a kellemest a hasznossal.
Az anyává válás, majd az anyaként és családként való élet egy érdekes, állandóan változó folyamat. Hogyan képzeled el magatokat öt év múlva?
A jövő még homályos. Más az, amit az ember tervez, és más az, ami végül összejön. Szeretnénk még gyerekeket, Noelen kívül még 2-3-at. Ezen felül egy kisegyensúlyozott, boldog és összetartó családot képzelek el. Van egy kiskutyánk is, az ő társaságát is szeretném élvezni még egy jó ideig.