Teszteltünk – Gabi Édes Álom Fürdető
Dani imád pancsolni, nagyon szereti az esti fürdetéseket. Játszunk a habbal, a játékokkal, beszélgetünk – Ő még csak a baba nyelven gagyorászik – és nagyokat nevetünk. Külön öröm volt, hogy bekerültünk a tesztelők csapatába, már nagyon vártam, hogy megérkezzen a csomag.
És akkor íme a tapasztalataink:
A termék csomagolása: Ami nagyon tetszik, hogy számomra kicsit retro érzést nyújt a többi hasonló termék között. Ez azért jó, mert egy folyamatosságot érzek benne, ahogy átadjuk a család hagyományait generációról generációra, úgy itt is megvan az érzés, mintha annak idején engem is ezzel fürdettek volna. Egyedül a rózsaszín adagológomb színét nem értem, nem illeszkedik az egészhez, ami lila. A lila szín jó választás a levendulás összetevők miatt, de akkor már inkább sárgával párosítottam volna (asszociálva a kamillás illatra). Számomra a lila adagolófejes változat lenne a nyerő.
Adagolás: Egy nyomásra pont annyi jön, amennyi pl. egy hajmosáshoz elég nálunk, így a teljes fürdetéssel 3-4 adaggal megvagyunk. Az is nagyon tetszik, hogy könnyen, oldalra fordítva elzárható az adagolófej, így bátran a babánk kezébe adhatom az egészet – amit el is vár –, hogy játsszon vele.
Habzás: Van habja, de lehetne több. Nagy játékokat szoktunk csapni a habbal és a buborékokkal, ezt egy kicsit hiányoltam.
Illat: Ez a nem túl tolakodó levendulás-kamillás illat elrabolta a szívünk. Igazi babaillat, ami fürdés után is ott lebeg a lakásban, körülöttünk. Anyukám nagyon szereti a levendula illatát, jött is fürdetni. Őt meggyőzte. És ami a legjobb, altatás után, sőt még reggel, ébredéskor is érzem az ágyán és a hajacskáján is.
Összetevők: Bőrbarát pH-jú, bőrgyógyászatilag tesztelt, tehát mindenkinek, akár már újszülött kortól ajánlom. A mi babánk bőre nem érzékeny szerencsére, de a tápláló formula hatása azért érezhető abban is, hogy sokkal puhább a bőre. Kezdődik a hideg időszak, védeni kell a babák bőrét a kiszáradástól és megőrizni hidratáltságát.
Egyébként íme a pontos összetevők listája: Aqua, Glycerin, Cocamidopropyl betaine, Sodium cocoyl glycinate, Polyacrylate-33, Chamomilla recutita flower extract, Bisabolol, Propylene glycol, Butylene glycol, Parfum, Sodium chloride, Coconut acid, Lauric acid, Sodium hydroxide, Tetrasodium EDTA, Etidronic acid, Caprylyl glycol, Phenoxyethanol, Sodium benzoate
Segíti-e az alvást? Véleményem szerint nagyon sok összetevőből áll egy kisbaba alvásának a mikéntje és minősége. Tény, hogy amióta ezzel fürdetünk, voltak átaludt éjszakák, de általában egyszer ébredünk. Viszont a fogzástól kezdve az aznapi ingermennyiségig sok dolog befolyásolhatja mindezt. Azonban tény, hogy a levendula minden életszakaszban nyugtató hatással bír.
Összességgében nekünk bevált, használni fogjuk tovább.