Szabad ezt? Neeeem… – mit csinálok a nehéz helyzetekben

Mindig tartottam tőle, hogyan is tudom majd fegyelmezni a babánkat, ha elkezdődik a dackorszak. Ami jelenleg történik, az még – kiindulva az ismerőseink történeteiből – egyáltalán nem a lerosszabb dolog, de már megkezdődött a nemek időszaka.

Eddig ha hisztis sírással próbált a tudtomra adni valamit, mindig bevált a következő párbeszéd:

– Dani, mész valamire a sírással?
– Neeem.
– Akkor ne sírj. Mit csinálunk helyette
… mosolyogni kezdett.

Most azonban eltanulta a sikítás és kiabálás művészetét is a játszótéren. Harapni direkt sosem szokott, csak amikor fogzik, de olyankor türelmesen, óvatosan lefejtem a kezemről a kis száját és mondom, ez fáj anyának, simogasson meg inkább. Ütni szerencsére nem szokott (még), de olvastam más szülőktől, hogy küzdenek ilyesmivel.

Most is jön a foga, mindent rágcsál, rá kel lszólnom többször, hogy a gyurma nem ehető. Ha mégis megpróbálja megenni – mindig megpróbálja –, elszalad, hogy ne lássam közben. Mikor észreveszem, el szoktam venni tőle. Igen, sír. Megmagyarázom, hogy mivel eszi, pedig nem szabad, úgy tűnik kicsi ahhoz, hogy ezzel játszon. Sosem tiltok anélkül, hogy ne magyaráznám el, mit, miért nem szabad.
Ha mérgében a földre dobálja a játékokat, akkor kimozdítom abból a szituációból, elviszem másik szobába, mást játszunk. Később együtt elpakolunk.

A sírásnál pedig nálunk sokszor bejön a szeretgetés, ölelés. Ha sejtem, mi a baj, próbálom mondogatni közben. (pl. ,,Most azért sírsz, mert fáradt vagy.” ; ,,Tudom, hogy szeretnél ezzel vagy azzal játszani, de félek, lenyeled, ezért elraktam.”). Előbb-utóbb megnyugszik.

Sok a frusztráló, váratlan helyzet. Néha legszívesebben orítanék. Van, hogy hangosan morgok is, mondom közben, azt játszuk, anya most mérges tigris, én kiadom a feszültséget, és általában nevetésbe torkollik ez a helyzet.

Egy biztos: Sosem ütöm meg és nem ordítok vele. Azt gondolom, a pofozkodásból annyit tanulna meg, hogy ez is a megoldás egy formája, valamint hogy nem jó a közelünkben lenni. Ezt pedig nem szeretnénk. Sem azt, hogy leromboljuk a köztünk lévő köteléket vagy a biztonságérzetét.

Nem tudom, ez-e a helyes recept az ilyen szituációkra. Bizonyára mindannyian mások vagyunk, más-más szituációkkal kell megküzdenünk. Abban sem vagyok biztos, hogy ezek nálunk mindig működni fognak. Azinban remélem, néhány tipp segíthet nektek is abban, hogy kezelni tudjátok ezeket a nehéz helyzeteket.