Festő és Apa – interjú Juhász Attilával
Egy nehéz életszakaszomban találkoztam először Juhász Attila festményével, ami azóta már a hálószobánk falát díszíti. Akkor azt jelentette számomra, a saját problémáim is olyanok, mint a képen a kis bolygó házzal, sufnival, tóval, kis erdővel és pusztával: számomra a világ, másoknak csak egy kicsinyke, a semmiben keringő földdarab. Azóta már megszületett a kisbabánk is, aki többször rácsodálkozik erre a képre, lelkesen mutatja rajta a feljebb felsorolt dolgokat, mindig végig kell mondanunk neki, hogy ezek láthatók a képen. Ugyanakkor Attiláéknál is eljött a gyermekáldás, így ma neki tettem fel a kérdéseimet apaságról, művészetről, életútról.

