Döntés
Érdekes kérdés, hogy mi az, amiben hagyjuk dönteni a kicsiket és mi, amiben megmondjuk, mit kell tenni. Azt gondolom, hogy a személyiségük fejlődése szempontjából elengedhetetlen, hogy bizonyos dolgokban – ami akár számunkra jelentéktelennek is tűnik –, hagyjuk, hogy ők mondják meg, mit szeretnének vagy mit “javasolnak”. Nálunk az egyik első ilyen dolog a bögrék kiválasztása volt. Még csak rámutatni tudott, mikor kb. 13 hónaposan elkezdte kiválasztani, ki melyikből igyon. Ha kávét vagy teát főzünk, esetleg ha vendégeink vannak, most is élvezettel mutat rá a kedvenceire. Persze nem mindig ugyanazt választja, de a kacsás (Háp), a pöttyös (Pö-pö) és a nyuszis (Nyúúú) most is nagy kedvecek.
Hagyom még eldönteni, hogy melyik játszótérre menjünk (a környéken lévő 4 közül), melyik játékot vegyünk elő, melyik mesét meséljük, melyik zenét hallgassuk, mivel szeretne aludni, ha utazunk, mi legyen az autóban a kezében, de biztosan akadnak gyerekek, akiknek konkrét elképzelésük van arról is, melyik ruhát szeretnék felvenni.
Hiszem, hogy ez jót tesz a fejlődésének, és nagy mosollyal, élvezettel válaszol – a maga sajátos módján és nyelvén –, ha kikérem a véleményét.