Manó tornán jártunk
Belegondolni is elképesztő, hogy néhány generációval ezelőtt mennyivel kevesebb lehetőség volt arra, hogy a babákkal foglalkozzanak a szülők. Volt, hogy egyszerűen az idő hiányzott hozzá (például ott az egyik felmenőm, aki 16 gyermekéről kellett, hogy gondoskodjon, mialatt a férje két háborút is megjárt), vagy azok a felismerések, amelyek elvezetnek hozzá, hogy szakembert keressünk fel bizonyos helyzetekben. És persze a szakemberek sem voltak elérhetők, esetleg nem léteztek olyan foglalkozások, mint manapság.
Ezért is volt a mai nap nagy élmény számomra, hiszen Danival manó tornán jártunk a kedvenc játszóházunkban, a Tücsöktanyán. Az 1–2 éveseknek szervezett foglalkozásra mentünk, amelyen kb. 5–6 gyermek vett részt az anyukákkal (mi anyuka+nagymama kombóval). A fél óra alatt rengeteg dolog történt. Ami kívülről néhány mondókára elvégzett közös gyakorlatnak tűnhet, az valójában hatalmas tapasztalás, tanulás mindenkinek. A vezető szakember – egy nagyon kedves hölgy, teljes odafigyeléssel a manóink felé – igazán profi, személyre szabott tanácsokkal látott el mindenkit menet közben.
Éreztem eddig is, hogy a mászással, a biztonságérzettel, a mozgással van még teendőnk, de most végre tudom, hogyan segíthetek anélkül, hogy a nagy támogatásomban valójában hátráltatnám a babám fejlődését. Bizony, mint kiderült, az sem mindegy, hogy hol támasztom meg, miközben próbálkozik a különböző gyakorlatokkal. Ráadásul a játszótéren, a különböző eszközöknél visszaköszönnek ezek a pillanatok.
Akinek a közelében van ehhez hasonló lehetőség, menjen, vigye a picurkát, mert minden szempontból a hasznára válik. Neki is és a kicsinek is.