Gyurmizás – házi recepttel
Dani nagyon szeret gyurmázni, és kb. 1,5 éves kora óta érdekli ez a tevékenység. Először az volt izgalmas, ahogy gombócot vagy kígyót gyúrtunk neki belőle, majd a formák kiszaggatása, végül a tenyér- és talpnyomat készítés. De a legnagyobb öröme — és az én legnagyobb bosszúságom — abban van, hogy megkóstolja. Olyankor tudja, hogy ezt nem szabad és elszalad, bőszen nyalogatva a megkaparintott kis darabot.
Felbuzdulva lelkesedésén ma gyurmás foglalkozáson jártunk. Igaz, a bárányka, amit közelgő ünnep szellemében elkészítettünk, inkább a felnőttek munkáját dicséri, mint a kicsikét, de azért bele-belenyúltak az alkotási folyamatba. Viszont ott hallottam az alábbi receptet házilag készíthető gyurmához — ami annyira sós, hogy vagy teljesen elmegy a gyurmanyalogatástól a kedve, vagy ha mégis megmarad, legalább megbízható és ehető alapanyagokból készül:
2 bögre liszt
1 bögre só
2 evőkanál olaj
2 bögre langyos víz
2 teáskanál citromsav (ez a penészedés elkerülése miatt kell)
+ bármilyen ételfesték
Az alapanyagokat egy lábasban kell összekeverni, majd lassan összefőzni, míg összeállnak.
Dani kérésére először sárgát készítettünk. Nagyon várta, ügyesen kevergette, izgatott volt. Jó nagy adag lett, lehűlés után ki is próbáltuk, nagyon jól formázható. egy zárt tasakban, hűtőben tárolom egyelőre.
A gyurmázás egyébként több szempontból is hasznos:
- fejleszti a kézügyességet
- fejleszti a finommotorikus képességet
- segíti a térben alkotás és gondolkodás képességét
- beszélgetést kezdeményezhetünk közben
- megtanulja a színeket, formákat, anyagokat
- fejleszti a kreativitást
- erősíti az izmokat