Új környezet – költözés 16 hónapos babával
Dani hat hónapos volt, mikor elköltöztünk. Még elég kicsi ahhoz, hogy furcsa legyen neki az új környezet, nagyobb lett a tér, de igazán – véleményem szerint – nem érzékelte a változást annyira drasztikusan, mintha később jöttünk volna. A családtámogatási rendszer lehetőségei vagy éppen csak a bővülő térigény miatt szükség következtében gyakori a babával való költözködés. Sokan még várandósan oldják meg, mások bizony később. És normális az is, hogy gyermekünket féltő szülőként aggódunk, vajon hogyan viseli majd a herce-hurcát, az új környezetet. Ma Czepán Krisztina Alexa mesél friss tapasztalataikról ebben a témában.
Pontosan mikor költöztetek és hány hónapos a kisbabátok?
Augusztus közepén költöztünk a 16 hónapos Zozi babával.
Mi volt az oka, hogy a költözés mellett döntöttetek?
Mi idáig az anyósomnál és apósnál laktunk, és már kezdett kicsi lenni számunkra a hely. Szerettünk volna már hármasba lenni, mivel így mindenkinek jobb lesz.
Mennyire volt nehéz baba mellett megszervezni a pakolást? Mennyi ideig tartott a folyamat?
Nehéz volt nagyon, főleg azért, mert a párom egész héten dolgozott, csak a költözés napján volt itthon. Minden feladatot nekem kellett megcsinálni, előkészíteni, pakolni, és kitakarítani az új lakást. Végül sikerült 1 hét alatt mindent megcsinálni. A kis “segítőm” pedig mindenben segített, amivben tudott.
Mitől tartottál leginkább az új környezet kapcsán?
Mi csak attól féltünk, hogy az új ágya esetleg nem fog neki tetszeni, emiatt nem fog aludni benne. Ez egy kicsit kisebb mint a régi volt. De mint kiderült, felesleges volt ez az aggódás.
Végül mi az, ami a legtöbb gondot okozza és mi, amit a legkönnyebben megszokott a kicsi?
Igazából szerintem az első perctől nagyon jól érzi itt magát, nagyon jókat alszik. Tetszik neki hogy minden nap megyünk játszótérre és sétálni. Ami kicsit több gondot okozott, hogy mivel nagyon kiváncsi, az előszobába sikerült eltörnie a tükröt. De ez se olyan nagy gond.
A város másik felébe költöztünk, így házi gyermekorvos és a védőnő is személye is változott. Az orvos maradhatott volna, de a váltás mellett döntöttem. Telefonáltam a védőnőnek és a házi gyerekorvosnak is, amikor elköltöztünk, és ők a átküldték az új gyerekorvosnak és a védőnőnek a hovatalos dokumentumokat. Ezután vettem fel velük a kapcsolatot.
Milyen lett az új gyerekszoba?
A gyerekszoba még nincs kialakítva, még folyamatban van a tervezés. Jelenleg a mi szobánkban alszik Zozi, de ezt még így is tervezem egy darabig. A szobája ettől függetlenül el fog készülni.
Milyen tanácsokat adnál azoknak, akik kisbabával való költözködés előtt állnak, mire érdemes mindenképp figyelni?
Amennyire nehéznek képzeljük el, valójában annyira könnyű. Mi jelenleg úgy alakítottuk ki a szobát, mint az előzőt, hogy ne legyen neki minden új. Az alvókáját illetve a kedvenc játékait mindig tudd hogy hova tetted a nagy pakolásban!