Múlt jelent jövőt – interjú a megtakarításokról
Mikor eldöntjük, hogy gyermeket szeretnénk, majd megfogan bennünk a kis élet, akkor nem csak a kilenc hónapra, nem csak az első 1000 napra, és nem csak az első 18 évre kell felkészülnünk. Minden átalakul bennünk, körülöttünk, és a környezetünk átalakulásával/átalakításával, a lelkünk finomhangolásával a szerepeink is megváltoznak. Erről a picurkáról nekünk kell gondoskodnunk, és bizony nem csak addig, amíg kicsike, hanem bizonyos értelemben akkor is, ha nagyobb lesz. Szerencsére számtalan mód van rá, hogy előre bebiztosítsuk a jövőjét. A hosszú távú egészségéért például a megfelelő táplálkozással, mozgással és napirend kialakításával tehetünk sokat, míg a későbbi jólétéért gondos megtakarítással. Na de mégis mi alapján válasszunk, hogy 18 éves korában azt mondhassuk, a múltbéli gondoskodásunk jelenti a jövőjének a megalapozását? Erről kérdeztem Gutási János, tanácsadót.
Ti hogyan takarítottatok meg a gyermekeiteknek? Milyen szempontok szerint döntöttetek akkor és mi az, ami szerinted azóta változott a lehetőségekben?
Ez egy nagyon érdekes kérdés, mert a gyermekeink között 13 év korkülönbség van, ezért a két gyermekünknek nyújtott lehetőségeink különbözőek voltak.
Fiatal szülőként már akkor eldöntöttük, hogy a lehetőségeinkhez képest maximálisan támogatni fogjuk a gyermekünket. Ezért őt úgymond élesben – megtakarítás nélkül – támogattuk. Fiatalok voltunk, dolgoztunk, jól kerestünk és félre is tudtunk tenni minden hónapban amellett, hogy a napi költségeket még az egyetem mellett is tudtuk állni.
Aztán negyven évesen vállaltuk a második gyermekünket. Akkor kezdtünk gondolkodni arról, hogy mi lenne, ha az egyetemi éveire gondolva, neki megtakarítanánk, és úgy biztosítanánk a majdan felmerülő költségeit. Akkora én is több éve a szakmámban dolgoztam, megismerkedhettem a lehetőségekkel, új módszerekkel. Ennek már tizennyolc éve.
És mi az, ami az emberek szemléletében változott?
Ahogy a mi hozzáállásunk megváltozott, úgy az emberek is egyre jobban belátják, hogy jobb, ha megkeresett pénzünket nem költjük el mind, hanem tartalékolunk mindig valamennyit a jövőbeli esetleges kiadásokra. Vajon hogyan érezném magam akkor, ha ott állna a 18 éves gyermekem az egyetem kapujában, és én csak annyit mondhatok neki, hogy sajnálom, de ez most nem megy? Mennyivel elegánsabb megoldás az, ha 18 évesen az első autóját is megvehetem a gyermekemnek, és támogathatom, hogy abba az iskolába járjon, ahová tervezte. Az egyetemista lét manapság – még ha államilag támogatott is – legalább 100-200e Ft havonta. Ezek a költségek persze függenek attól is, hogy melyik egyetemről van szó, utazni kell-e vagy kollégium lesz… A legdrágább iskolák tudtommal az orvosi egyetemek, pilóta képzés…. A szülői feladatok 18 évesen nem szűnnek meg. A szülői feladatok életünk végéig tartanak, csak folyamatosan átalakulnak. Ma már egyre többen így látjuk ezt.
Sokan csak néhány opcióról szereznek tudomást. Azt hiszem, kevesen tudják, hogy egy biztosító ilyesmivel is foglalkozik. Sok ügyfél fordul hozzád ezzel a kéréssel?
Az állam is jelen van ebben a támogatáson alapuló programban, de eléggé beszűkült keretek között ad lehetőséget arra, hogy a félretett pénzt megfelelően tudjuk fialtatni. A biztosítók lehetőségei sokkal szélesebbek ebből a szempontból. Ma már a Magyar Nemzeti Bank – mint a Pénzügyi szervezetek, biztosítók felügyeleti szerve – útmutatása alapján, azok a befektetések, ahová ezek a megtakarítások kerülnek, nagyon biztonságosak, és figyelembe veszik az egyes személyek sajátos igényeit. Ne felejtsük el azt sem, hogy mivel biztosítást is tartalmaznak, abban az esetben is hosszú távra tervezhető egy-egy megtakarítás – akár 18 évre – ha esetleg az évek alatt a szülő elhalálozna. A megcélzott összeg akkor is rendelkezésre fog állni gyermekünk részére, ha mi esetleg nem érnénk meg azokat az éveit.
A mi dolgunk a folyamatos tájékoztatás. Amikor megszületik az újszülött, valóban nem az jut az eszünkbe, hogy elkezdjük gyűjteni a felnőtté váláshoz az ő kis vagyonkáját. Beszélnünk kell hát róla minél több emberrel! A biztonságról beszélni kell! Ez a mi feladatunk és munkánk.
Miben más, ha ezt választja valaki, mintha például állampapírba fektet?
Az állampapír valóban az egyik legbiztonságosabb befektetési forma, de nem lehet az állami megtakarítások keretein belül más, több hasznot termelő megoldásban gondolkodni. A biztosítások viszont olyan befektetési csomagokat tudnak nyújtani, amelyek hosszú távon nagyobb hozamot gyűjthetnek, inflációt tudnak kivédeni, így a megspórolt pénz értékállóbb maradhat, mint például az állampapírok által biztosított kisebb hozamokkal. Tehát nem veszít a pénz az értékéből.
Valóban jobban megéri, mint otthon, a ”párnacihában gyűjtögetni” ? Mennyire biztonságos?
Ha a havonta megspórolható pénzemet a ”párnába” teszem, annak a pénznek az értéke minden évben minimum az éves infláció mértékével csökken. A bankszámlán hagyott pénzzel is ez a baj. Például januárban a bankba viszem a 100e forintomat, és az éves kamat jelenleg 3%, az éves infláció viszont 4.6%, akkor eleve veszítettem az értékéből 1.6%-ot. Ha a párnába tettem, akkor 4,6%-ot. Így nem lehet összerakni a megfelelő, megcélzott, jövőbeni megtakarítást. Még egy előnye van annak, hogy a biztosítónál tartsuk a megtakarított pénzünket: itt egy rendszerességet vállalunk, amikor aláírunk egy kötvényt. Ha esetleg elfelejtenénk, a Biztosító felhívja rá a figyelmünket. Ez mindig jobban működik, mint az, ha mi saját magunk, önszántunkból akarunk rendszeresen félrerakni, hiszen könnyen eltelhetnek akár hónapok is, ami alatt annak a pénznek találunk valami más helyet.
Mi van akkor, ha valamilyen oknál fogva elvész a pénz? Mi számít vis majornak ebben az esetben?
Érdemes megnézni, hogy melyik céggel tárgyalunk. Mióta létezik a Biztosító, mekkora, kik a részvényesek. A magyar piacon 3-4 olyan Biztosító Társaság is van, akinek a hitelbesorolása több szinttel jobb, mint akár a magyar államé vagy bármelyik európai országé. Ezek fontos adatok, amelyekről a tanácsadón vagy interneten keresztül is tájékozódhatunk. Mindenesetre a Pénzügyi Felügyelet előírja, hogy milyen anyagi garanciák mellett működhetnek ezek a cégek.
Tegyük fel, hogy a jelenlegi, kb. 12.000 Ft-os családi pótlékot fizetjük be havonta a gyermek születésétől a 18. életévéig. Mennyi pénze lehet a végén?
Jelenlegi befektetési környezetben, mai értéken számolva kb. 3-3,5 millió forintot jelenthet egy ilyen megtakarítás.
Ki veheti majd fel?
Megbeszélés kérdése, de akár a felnőtt korú gyermek is lehet az a személy, aki a lejárati kedvezményezett. Természetesen a szülő is lehet a végén az, aki rendelkezik majd a megtakarítással.
Ki lehet venni közben?
A szerződés természetesen időközben is felhasználható, hiszen a család kerülhet olyan helyzetbe, hogy esetleg erre a pénzre is szüksége lehet egy nehéz pillanatban.
Mi van akkor – ne legyen ilyen, de mégis gondolni kell rá –, ha az egyik szülő elhalálozik?
A biztosítás erre is adhat megoldást. Különböző kiegészítő lehetőségeket tartalmazhat a szerződés, ami ilyen helyzetekben nagy segítség lehet a családnak. Nagyon sok kérdésről beszéltünk és nagyon sok kérdésről beszélhetnénk még ebben a témában.
Saját példámból kiindulva az életünk során azt már megtapasztaltuk, hogy az öngondoskodás tud legjobban segíteni a különféle szituációk megnyugtató megoldásában. Hogy mennyi minden történhet velünk… ne soroljuk! A gyermekeink jövője egy a sok közül, de talán a legnemesebb feladataink egyike. Legyünk jó szülők a lehetőségeink keretein belül! Egy jó tanácsadó pedig sokat tud segíteni a döntéseink meghozatalában!
Ha az olvasónkat érdekli ez a lehetőség, hogyan tud Téged elérni, esetleg tanácsot kérni tőled?
Elérhető vagyok a Facebook szakmai oldalamon keresztül, de akár a telefonszámomat is felhívhat bárki további kérdés esetén (+36209585848) ha erre igény van. Nagyon köszönöm a lehetőséget, hogy tájékoztathattalak benneteket ebben a témában is!