Lehet még élvezni a gyerekkort?

Sok mindennel volt dolgom életemben, de a gyereknevelés az egyik legnehezebb és legkülönlegesebb feladat.

Imádom a fiam, csoda látni a fejlődését, minden nap meglep valamivel, amit tanul, amit mond, ahogy látja a világot. De közben ott van a másik oldala is: számtalan dolognak kell megfelelni, miközben többlábon kell állnunk. A család mindkét tagja dolgozik, sokszor több helyen is, és ez anyaként rettentően lefáraszt.

Mindig azt mondják, minden korszaknak megvan a maga sajátossága, nehézsége – és tényleg így van. Már óvodás korban azon kell gondolkodnunk, hova menjen majd iskolába, milyen előkészítőre vigyük. Vannak helyek, ahol egy hatévestől és a családjától is profi portfóliót kérnek, mintha már most bizonyítani kellene. És őszintén: az is rossz, ha előre tudod, mi vár rád, meg az is, ha nem.

És amikor végre valami érdekli, szíved szerint hagynád, hogy kipróbálja, élvezze, felfedezze… de sokszor már ott is versenyre készítik. Olyan érzésem van néha, mintha elfelejtenénk, hogy ők még gyerekek. Hogy nekik a játék lenne a dolguk, nem az, hogy „teljesítsenek”. Mondom, miközben, ha a Portugália pólóját veszem fel, azért magyarázom neki, hogy az Európa, meg hogy mi a főváros és ott hogy jár a villamos 🙂

És közben bennem motoszkál a kérdés: lehet-e még élvezni a gyerekkort? És szülőként – lehet-e élvezni azt, hogy ott lehetek mellette, látom, ahogy felfedezi a világot? Vagy örökké csak rohanok, hogy utat mutassak neki ott, ahol én magam is nehezen igazodom el?

Étkezések, hiányzások, jelentkezések, online szülői hírek… egy állandó digitális térben élek, ahol ő is egy szám… nem is rövid, megjegyezni képtelenség, maximum elmenteni lehet. És néha csak annyit szeretnék mondani:
Hahó, szeretnék megállni. Szeretnék egyszerűen eltölteni némi időt a fiammal.