Övterelő – kényelmes utazás a pocaknak
A várandósság alatt – főleg az utolsó trimeszterben – fontos figyelnünk arra is, hogy biztonságosan, az új igényeinknek megfelelően utazzunk. A legtöbb légitársaság a trombózis kockázata miatt ilyenkor már nem is engedi fel a kismamákat a járatokra – általában a 36. hét után egyáltalán nem, de van, ahol korábban is kérnek papírt az anyuka állapotáról –, de érdemes végiggondolni a többi közlekedési formát is.
Én mindenképp szerettem volna még szülés előtt eljutni Nagyváradra anyukámmal. Azelőtt sosem voltam, pedig nagy Ady-rajongó lévén régóta rajta volt a listámon. Hét hónapos várandós voltam, mikor a tél közepén nekivágtunk.
A biztonsági öv ezzel a pocakmérettel már inkább jelent kockázatot, mint valódi segítséget. Egy hirtelen fékezés könnyen árthat a magzatnak is. Bár ezelőtt sosem hallottam róla, hogy létezik övterelő, örömmel bukkantam rá és használtam kb. az ötödik hónaptól. Állítólag már a várandósság 2. hónapjától használható. Ahogy a nevében is benne van, eltereli az övet a kismama pocakjáról, így az nem fogja zavarni út közben. Kényelmes volt nagyon, végül több hosszú utazás során használtam.
Nagyvárad pedig még az átépítési munkálatok alatt is csodálatos volt számomra.
A bejegyzés borítóképének forrása: https://www.mackojatek.hu/kismama-ovterelo-red-castle-130499/