Oltás – Ki sír jobban, Ő, a Nagyi vagy én?
Eljött az egy éves kor betöltését követő oltások időszaka. Az eddigieknél is a szívünk szakadt meg, mikor le kellett fogni a síró babánkat, de a mai különösen megviselt minket. Sok anyuka egyedül jár a házi gyermekorvoshoz, mások a járvány miatt szükséges, hogy így tegyenek. Nekem szerencsém van, mert kezdetben a férjem, most pedig az anyukám kísért el a szükséges vizsgálatokra. Mind tudjuk – sajnos a kicsik is -, hogy ezek többsége oltással végződik. Pedig az oltás nagyon fontos és hasznos, mégis nehéz megélni. Mindenkinek. Tudom, hogy nem szabadna stresszelni miatta, hiszen azt is megérzik a babák, de bármennyi játék, matrica és egyéb van a rendelőben, akármennyire kedves is az orvos, látni a gyermekünket sírni, és mindezt sírás nélkül kibírni embert próbáló feladat. Arról nem is beszélve, ami utána következik.
Egy órás – legalább kettőnek tűnt – sírós altatás után, egy pohár borral láttam neki ennek a bejegyzésnek. Szerencsére Dani sosem lázasodott még be oltás után, általában másnapra kiheveri. Mondják, hogy vannak babák, akik az oltás napján álmosabbak, többet alszanak, de sajnos ezt sem tapasztaltuk meg. Ma viszont valami más volt, mint szokott, mert jó nagy sírásokkal zártuk a napot.
Ma ezeket kaptuk (mindkét combjába egyet-egyet):
Prevenar 13 (kötelező): Pneumococcus baktérium 13 típusa ellen véd, ami gyakran okoz légúti fertőzéseket, agyhártyagyulladást. Az összes oltás közül ennek a beadása a legfájdalmasabb, az anyaga csíphet nagyon.
Neisvac C: a C-típusú Meningococus ellen véd, amely agyhártyagyulladást okozhat. Minden csecsemőnek kiemelten javasolt, az állam támogatja, ára pár száz forint.
Mi korábban a Rotát és a Bexserot is beadattuk. Előbbit szájon át kellett, az volt az összes eddigi közül a legegyszerűbb. Mindkettőhöz igényeltünk önkormányzati támogatást, de még így is elég magas volt az áruk. Egyiket sem bántam meg, inkább ez, mint később a betegség. Viszont a Rotánál nagyon kellett figyelni arra, hogy az oltás utáni 14 napban mi (de állítólag még a háziállatok is) elkaphatták a babától a piszkos pelenkán keresztül. Azok, akik közvetlenül érintkeznek a nemrég beoltott babákkal, különösen ügyeljenek a személyes higiéniára, pl. kézmosás a pelenkák cseréje után.
De mire is való az oltás?
Ha valaki átesik egy betegségen és felépül abból, természetesen aktív védelem alakul ki nála. Természetesen szerzett passzív védelem, amikor az ellenanyagot készen kapja a gyermek, a placentán keresztül, vagy az anyatejjel. Mesterségesen szerzett aktív védelem a védőoltás – ami ellenanyag képzésre motiválja a szervezetet. Mesterségesen szerzett passzív védelem – ha kész ellenanyag kerül a szervezetünkbe.
A kötelező védőoltások hiányában a gyermekünk nem látogathatja a közösségeket (bölcsőde, óvoda, iskola) és elmulasztásuk esetén minket terhel a felelősség!
Egyes betegségek nagyobb gyerekeknél lehetnek súlyosabb lefolyásúak, ezért fontos az emlékeztető oltások beadása is.
Milyen tünetek jelentkezhetnek oltás esetén?
Mint írtam, nekem nincs okom panaszra, elég jól megússzuk ezeket. Az oltás fajtájától is függ a hatás, de általában enyhe láz, ingerlékenység, csomó az oltás helyén, bőrpír, duzzanat, étvágytalanság.
Novák Hunornak van egy nagyon jó védőoltási naptára, amit 2020 elején frissített utoljára és amit mindenki figyelmébe ajánlok:
https://drive.google.com/file/d/1cn0Wq7n4edoOHEZbEUAMj8icleKm685D/view
Fontos, hogy ne oltassunk, ha az alábbiak valamelyike áll fenn a gyermekünknél:
- lázas állapot
- immunhiányos állapot
- vérzési rendellenesség
- korábbi súlyos oltási szövődmény
- idegrendszeri betegség
- görcsök, rohamok
És ami vár ránk 1 hónap múlva…. Bárányhimlő elleni oltás: Varilrix vagy Varivax néven érhető el. Mindenkinek javasolt, aki nem volt még bárányhimlős vagy nem kapott 2 oltást.
Az első, amit a karjába kap majd. Előre izgulok.